A PS elismeri az innovatív gondolkodást!

A Process Solutions kiemelten fontosnak tartja az innovációt, és így a kollégáktól származó kezdeményezések támogatását is. Ennek nyomán idén júniusban már nyolcadik alkalommal került megrendezésre a PS innovátorai számára az „Innovation Celebration” esemény.

2024-08-21

News

Hungary

Innovation Ceremony, Innovation Box, innovációs gondolkodás

Az eseménysorozat 2022-ben indult azzal a céllal, hogy az innovatív gondolkodásmód jegyében kötetlen beszélgetésre adjunk lehetőséget azoknak a kollégáknak, akik az Innovation Box-ba ötleteket nyújtottak be, valamint hogy elismerhessük újító gondolataikat és szándékukat – függetlenül attól, hogy azok egy új szoftver vagy üzleti folyamat fejlesztéséről, csapatépítő programok és helyszínek gyűjtéséről, vagy éppen az irodai környezetünk még élhetőbbé tételéről szólnak.

Ezen a negyedévente megrendezett, ünnepélyes eseményen a meghívottak az általuk javasolt újító kezdeményezéseket bemutatják egymásnak, valamint az Innovation Box program támogatásáért felelős cégvezetőnek és csapatának, az érintett területi vezetőknek ‒ némi süti, pogácsa és üdítő társaságában. A beszélgetést követően az ötletadókat jelképes, „I am an Innovator” logóval ellátott ajándékkal is jutalmazzuk, azzal a nem titkolt céllal, hogy minél több kollégánknak legyen legalább egy ilyen elismerése.

 

Szeder Ágnes, az Innovációs csapat egyik oszlopos tagja, az SME csapat Accounting Team Leadje, egy gyors statisztikával is szemléltette az innovációs kezdeményezés népszerűségét: „Büszkék vagyunk rá, hogy ezeken a találkozókon már több mint 40 munkatársunk vett részt, ezzel is mutatva a pozitív és proaktív hozzáállást a mindennapjainkat egyre inkább meghatározó folyamatos változásokhoz, segítve az azokhoz való alkalmazkodást az újító gondolkodásmóddal. Jól mutatja az Innovation Box népszerűségét, hogy már több mint 200 fejlesztési ötlet került bele az elmúlt években.”

 

Horváth Zsófia, az esemény egyik mostani résztvevője elmondta, hogy „Rendkívül ösztönzőnek találom, hogy a PS-nél dolgozóknak minden szinten lehetőségük van a felvetni az innovatív ötleteiket, amelyek sok esetben lehet, hogy csak egy-egy apró beavatkozást igényelnek a jelenlegi folyamatokban, de mégis nagy hatással lehetnek a mindennapi munkánkra, életünkre, és a cég működésére is. Jó, hogy transzparens az ötletek elbírálása és a döntéshozatal, valamint a díjazás is buzdít minket arra, hogy ne tartsuk magunkban a fejlesztési gondolatainkat, hiszen hosszútávon amellett, hogy a munkatársak is érzik ezáltal a megbecsülést, még a PS működése is egyre hatékonyabbá, korszerűbbé, jövőbe mutatóvá válik.

 

Mátyás Krisztina, aki már több ilyen eseményen is részt vett, így már gyakorlott innovátor, elmondta, hogy „Nagyon motiváló, hogy a PS-ben megvan a szándék és a folyamat is arra, hogy minden ötletet meghallgassanak az illetékes terület vezetői, és fontosnak tartják, hogy megvizsgálják, érdemes-e tovább fejleszteni a javaslatainkat. Az „Innovation Celeberation” események pedig remek alkalmak arra, hogy részeletesen is előadhassuk az ötleteinket, és bemutathassuk, hogy mire gondoltunk pontosan. Az ötleteink elismerését szolgáló ajándék is motiváló.”

Ezen túl az Innovation Celebration esemény jó lehetőség olyan kollégák megismerésére is, akikkel hasonló a gondolkodásmódunk, ám a hétköznapok szakmai munkája során nem feltétlenül találkozunk.

Mint említettük, az eseménysorozatot a PS dedikált innovációt támogató csapata 2022-ben indította útjára, de a múltjuk egészen az Innovation Box 2017-es alapításig – vagy talán inkább, formalizálásig – nyúlik vissza.

 

Minden ötlet értékes! Ezért nemcsak, mint vezetők, hanem mint szervezet is kiemelt fontosságúnak érezzük az innováció ösztönzését és támogatását, valamint azt, hogy lehetőséget biztosítsunk minden kollégának az ötletei, kezdeményezései megosztására. Mi több, egyértelmű területi felelősöket és határidőket rendelünk minden egyes ötlethez – azaz nálunk valóban érdemi elemzésre, és a legtöbb esetben megvalósításra is kerülnek a kollégák ötletei.” – emelte ki Horváth Barbara, az innovációs csapat vezetője, a PS Senior Manager-e.

 

Ha Te is szeretnél részt venni a következő Innovation Celebration eseményen, mindössze annyit kell tenned, hogy egy számodra fontos, a PS folyamatainak fejlődését, a munkánk hatékonyságának javítását szolgáló kezdeményezést megosztasz az Innovation Box-on keresztül. Reméljük, egyre többen találkozunk a következő alkalmakon!