Számomra az a siker, ha a velem dolgozók jól érzik magukat, elégedettek az ügyfeleim, vagy sikerült egy új nagyobb ügyfelet vagy belső projektet szereznünk.
Ismerj meg minket munkatársaink sikertörténetein keresztül. Saját számviteli vagy bérszámfejtési karrierútjuk során végzett feladataikról, kihívásaikról, fejlődési lehetőségeikről és élményeikről olvashatsz itt. Első kézből tudhatod meg, hogy miért érdemes a PS-t választanod, hogy kitűzött céljaid megvalósításában támogassunk, legyen szó akár szakmai fejlődésedről, vagy akár arról, hogy egy igazán jó, támogató, erős Csapat tagja lehess.
Számomra az a siker, ha a velem dolgozók jól érzik magukat, elégedettek az ügyfeleim, vagy sikerült egy új nagyobb ügyfelet vagy belső projektet szereznünk.
„Sok támogatást kaptam kollégáimtól az évek során, és kétségtelenül tőlük szereztem szakmai tudásom nagy részét.”
A főiskolai tanulmányaim vége felé közeledve a gyakorlati szemesztert PS mellett töltöttem, azóta itt dolgozom.
Egyetemi éveim alatt fontosnak tartottam, hogy az ott megszerzett elméleti ismereteket a gyakorlatban is megerősítsem.
A második egyetemi év után, amikor helyet kerestem a kötelező négyhetes nyári gyakorlatomra, a PS-t választottam.
Azért szeretek a PS-nél dolgozni, mert – a számvitel egyhangúságáról kialakult sztereotip kép ellenére – a mindennapi munkámat nem csupán nagyon változatosnak, hanem izgalmasnak is érzem.