Sütivásáros fotók

Ismét „kisütöttünk valamit” egy jó ügy érdekében – Mondj Te is igent a jótékonyságra!

A PS Csapat nem csak a könyvelésben és bérszámfejtésben jeleskedik, de munkatársaink közül jó páran cukrászként is megállnák a helyüket a legutóbbi jótékonysági sütivásárra készített finomságaik sikere alapján. A befolyt adományokkal a Táblás utcai Átmeneti Szállót támogatjuk.

2024-06-18

News

Hungary

Jótékonysági Sütivásár, Táblás utcai Átmeneti szálló, Budapest Bike Maffia, United Way, Csodalámpa Alapítvány, kovacsgeri.hu

A már tradicionális Jótékonysági Sütivásárunkat idén „nyári gyümölcsök” tematikával hirdettük meg. Ez természetesen nem jelentette azt, hogy az elsőként érkező, hatalmas citromtorta ne fért volna be a mezőnybe…, pláne, mert szinte művészi díszítéssel érkezett és az íze is isteni volt!
De a finomsági versenyben volt bőven vetélytárs, mert az ide vásárra kilenc lelkes házi cukrászunk összesen 12 féle süteménnyel készült, míg a tizedik „versenyző” a hűs limonádéival segített oltani a lelkes adományozók szomját, amely a rengeteg édes nyalánkság után senkinek nem volt meglepő.
Ezúttal a citromos torta és cupcake sütik voltak a slágerek, de a Proci Csapat sáskahad módjára gyorsan lecsapott a többi édességre is, sütihegyeket halmozva a tányérokra.

Szerencsére ez egyben azt is jelentette, hogy az adomány is gyorsan szaporodott!
Végül több mint 153 ezer forint gyűlt össze.

 

A sütibevétellel és a korábban indított tárgyi adománygyűjtés eredményével a Táblás utcai Átmeneti Szálló lakóit fogjuk támogatni, akikre a Budapest Bike Maffia hívta fel a figyelmünket még egy korábbi együttműködésünk során, amikor is főzéssel igyekeztünk könnyebbé tenni  a hajléktalan lakók egy napját.

A pénzadományokból most – a szálló vezetésének kérésének megfelelően – ágyneműket, takarókat és higiéniás termékeket fogunk beszerezni a lakók számára.

 

Segíts Te is, ha módodban áll!

  • Ha a mi gyűjtésünkhöz hasonló céllal segítenél Te is, érdeklődj a lehetőségekről a Budapest Bike Maffia-nál!
  • Ha segítségre szoruló gyermekeket támogatnál jótékonysági szervezeteken keresztül, akkor keresd a United Way Hungary-t és a Csodalámpa Alapítványt!
  • Ha pedig közvetlenül szeretnél támogatni egy kedves, 4 éves kisfiút, Kovács Gerit, hogy a segítségeddel lehetősége legyen legyőzni gonosz Sárkányt, aki egy alattomos, izomsejteket pusztító betegség formájában támadja őt, akkor a kovacsgeri.com oldalon szerezz további információt, hogy miként adhatsz nagyobb esélyt a győzelemhez!

 

Csatlakozz hozzánk Te is!

Mondj igent a jótékonyságra, hogy minél többen cselekedve minél több rászoruló életét tehessük kicsit könnyebbé!

 

#sayyestocharity