Globális minimumadó – Szakmai eszmecsere a PS-nél a Luca Pacioli Egyesület diákjaival

A Luca Pacioli Egyesület és a Process Solutions együttműködésének részeként cégünk 2024. május 10-én újabb előadás keretében, 13 diák és a PS szakmai támogató csapata részvételével segítette az Egyesület fő céljának megvalósítását, azaz a számviteltudomány, a pénzügyi ismeretek, a jog, és az adózási ismeretek területén a kiemelkedő szakemberek folyamatos kinevelésére való törekvését. 

2024-05-13

News

Hungary

Luca Pacioli Egyesület, közgazdászképzés, globális minikumadó, PS Subject Matter Expert Team

A diákokat a PS nevében Szalai András Managing Partner, ügyvezető igazgató köszöntötte, felidézve saját „Közgázos” tanulmányainak emlékeit, majd Simon-Gaál Andrea mutatta be Process Solutions-t, különös tekintettel az idén 25 éves, és immár 18 éve töretlenül számviteli piacvezető PS fejlődésére, regionális céggé válására. Természetesen a bemutató fontos részét jelentette a budapesti anyacég által ajánlott karrier- és fejlődési lehetőségek áttekintése is, amelyek a tehetséges leendő könyvelőgyakornokok és asszisztensek számára a gyors szakmai fejlődés esélyét adják a PS széleskörű, nemzetközi ügyfélkörnyezetében, egy támogató jó csapat tagjaiként. 

 

A diákok köszöntése és a PS-bemutató után Szeder Ágnes, a PS Subject Matter Expert (PS SME) csapatának Accounting Team Leader-e tartott előadást „Globális minimumadó” címmel. Az előadás célja az volt, hogy a témát áttekintő, átfogó ismereteket nyújtó tájékoztatást nyújtson, illetve mutasson egy aktuális képet a PS ügyfeleinek érintettségéről és felkészültségéről. 

Ehhez az előadó az alábbi területeket érintette:  

  • A GloBE szabályozási környezete 
  • Kalkulációs és beszedési mechanizmus – példán keresztül 
  • Az elismert belföldi kiegészítő adó jellemzői 
  • Adómentességi lehetőségek 
  • A PS e témában végzett ügyféladat-gyűjtési tapasztalatai 

 

A prezentáció után a hallagatók kérdéseire (pl. a várható peer review és annak hatásai) az előadó Szeder Ágnesen kívül Diósi Anett, SME Director és Horváth Gábor, Menedzser és adószakértő válaszolt.  

 

Bízunk benne, hogy az előadás, majd az azt követő, jó hangulatú, szakmai beszélgetés során a Process Solutions szakemberei eredményesen járultak hozzá ahhoz, hogy a Luca Pacioli Egyesület folyamatos törekvései a kiemelkedő számviteli, pénzügyi, jogi és adózási szakemberek képzésére sikeresek legyenek. 

 

 

Ha további információkat szertnél olvasni a PS Csapatról, nézz körbe honlapunkon!

Böngészd szakmai életünkről és közösségi életünkről szóló cikkeinket és a folyamatos fejlődési és karrierépítési lehetőségeket biztosító állásajánlatainkat!

Kezdd karrieredet a számviteli piacvezető PS-nél, egy támogató, profi Csapatban!