Dániel,
Partner

 

 

Mi motivált arra, hogy jelentkezzen a Process Solutions-ba?

A Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatójaként 2005-ben még nem ismertem a céget, de szerettem volna számviteli területen dolgozni. Láttam a PS reklámot és felkeltette a figyelmemet. Az interjú jól sikerült, és biztos voltam benne, hogy itt lesz lehetőségem egy sikeres karrierre.

Partnerként milyen feladataid vannak?

Koordinálom, motiválom és támogatom a csapatomat és a velem dolgozó embereket. Tárgyalnom kell az ügyfelekkel és felül kell vizsgálnom az ajánlatokat. Megbeszéléseket folytatok jelenlegi és leendő ügyfeleimmel is. Stratégiai projekteket irányítok, és támogatom azokat a projekteket is, amelyekben nem én vagyok a koordinátor.

Mit tekintesz kihívásnak?

Minden felmerülő problémára kihívásként tekintek. Azt mondanám, számomra kihívás egy olyan helyzet, amely új tudást vagy a régi tudás újszerű alkalmazását igényli.

Milyen támogatást és képzést kaptál, ami segített, hogy a PS ilyen sikeres munkatársa legyél?

Sokat tanultam a feletteseimtől a mindenkori munkám során, például az úgynevezett „on-the-job” tréning keretében, és az egyéb szakmai, majd vezetői továbbképzések is rendkívül hasznosak voltak.

Mit tartasz sikernek?

Számomra az a siker, ha a velem dolgozók jól érzik magukat, elégedettek az ügyfelek, vagy sikerült egy új nagyobb ügyfelet vagy belső projektet szereznünk.

Dániel,
Experienced Accounting Associate

Azért szeretek a PS-nél dolgozni, mert – a számvitel egyhangúságáról kialakult sztereotip kép ellenére – a mindennapi munkámat nem csupán nagyon változatosnak, hanem izgalmasnak is érzem.

András,
Semi Senior

A második egyetemi év után, amikor helyet kerestem a kötelező négyhetes nyári gyakorlatomra, a PS-t választottam.

Nikolett,
Semi Senior

Egyetemi éveim alatt fontosnak tartottam, hogy az ott megszerzett elméleti ismereteket a gyakorlatban is megerősítsem.

Lívia,
Experienced Senior

A főiskolai tanulmányaim vége felé közeledve a gyakorlati szemesztert PS mellett töltöttem, azóta itt dolgozom.

Judit,
Partner

„Sok támogatást kaptam kollégáimtól az évek során, és kétségtelenül tőlük szereztem szakmai tudásom nagy részét.”

Dániel,
Partner

Számomra az a siker, ha a velem dolgozók jól érzik magukat, elégedettek az ügyfeleim, vagy sikerült egy új nagyobb ügyfelet vagy belső projektet szereznünk.